Hírfigyelő
Itt vannak a mai tőzsdei árfolyamrakéták!
Kedden új történelmi csúcsra emelkedtek a vezető amerikai részvényindexek, a befektetők már azt árazzák, hogy nemcsak a...
Geotermikus fűtés, napelemek, esővíz-hasznosítás – nemzetközi díjjal ismertek el egy magyar üzemet
A Schneider Electric Dunavecsén felépült Duna Smart Power Systems (DSPS) üzeme elnyerte a LEED Platinum minősítést -...
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
A harc témája uralta a bizottsági elnök évérteklő beszédét.
Bizonytalan hangulatban nyitott a pesti parkett, a forint is az irányt keresi
A forint egyszerre feszegeti a sáv padlóját és tetejét.
Orbán Viktor nem várta meg Ursula von der Leyen rendkívüli beszédét, máris ítéletet mondott: „Kár vesződnie, itt a hibalista”
A kormányfő szerint amit ma a brüsszeli bizottság elnöke bejelent, azt a Tisza másnap végrehajtja.

A DUNAFERR Ifjúsági Szervezet 1990. január 29-én alakult.

Az alapítók szándéka szerint, alapszabályában meghatározott alapvető célja, a munkavállalók és tanulók érdekvédelmének ellátása, de céljai között fontos feladatának tekinti – tagjainak és családjai számára az aktív és passzív pihenést egyaránt elősegítő – szabadidős, sport- és kulturális tevékenységek szervezését is.

Működését, tevékenységét, programjait, a tagság igénye és véleménye alapján szervezi, ahogy a többségi képviseletet is a demokrácia szabályainak megfelelően.

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
2025. szeptember 10. szerda
Nikolett, Hunor

Holnap
Teodóra, Igor
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek