A mai napon a mellékelt levelet adtuk át a munkáltató részére a COVID-19 vírus második hullámával kapcsolatban.  

Tisztelt Cégvezető Úr! A Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződését (továbbiakban: DTKSz.) Ön 2020. augusztus 14. napján felmondta. Az érdekképviseleteknek átadott felmondó levél utolsó mondata szerint - eleget téve a DTKSz. 5. 3. pontjában foglaltaknak – tárgyalásokat kezdeményezett annak megújítására. 

2020. szeptember elsején 5 magyar szakszervezeti konföderáció kezdeményezte, hogy a Covid-19 járványhelyzet ismételt erősödése miatt Magyarország Kormánya az országos érdekegyeztetési intézményrendszer (VKF és OKÉT) keretei között folytasson érdemi konzultációt a következő negyedév és az előttünk álló két év gazdaság- és munkaerőpiaci védelmének kérdéseiről.

Ellenőrzési jogokat a szakszervezeteknek! Pontosabban: vissza a szakszervezetek ellenőrzési jogosítványait! Bármilyen hihetetlen is a fiatalok számára, az érdekvédőknek egykor egészen komoly jogaik, jogosítványaik voltak. A régi munka törvénykönyve biztosította a szakszervezetek számára például a munkakörülményekre vonatkozó szabályok megtartásának az ellenőrzését. 

Tisztelt Cégvezető úr! Az utóbbi időben, a médiában többször olvasunk arról, hogy a helyi önkormányzattal megegyezett, miszerint részt vesznek az új Kollektív Szerződés megírásánál. Szintén a médián keresztül olvasunk arról is, hogy heteken belül várható a cég eladása illetve az új tulajdonos megjelenése.

Várhatóan néhány héten belül új tulajdonosa vagy résztulajdonosa lesz a Dunaferrnek. A megrendeléshiánnyal küszködő cég egyelőre nem készül leépítésre. Augusztus közepén a Dunaferr egyoldalúan felmondta a vasmű szakszervezetével kötött kollektív szerződést – írja a Népszava. A cégvezetés szerint a Dunaferr nehéz gazdasági helyzete és a koronavírus-járvány miatt volt szükség erre, valamint azért, mert a cég szerint a vasmű érdekképviselete nem konstruktív tárgyalópartner. A kollektív szerződés - a felmondás ellenére is - érvényes marad még 2021 februárjáig.

Tisztelt Cégvezető úr! A DUNAFERR Ifjúsági Szervezet 2020.08.25-én választmányi ülés keretén belül megtárgyalta az önök által 2020.08.14-én átadott a DUNAFERR Társaságcsoport Kollektív Szerződés felmondását tartalmazó levelet.

Tisztelt Tagok, Munkavállalók! Ezúton tájékoztatunk benneteket, hogy Evgeny Tankhilevich 2020. augusztus 14-én egyoldalúan felmondta a DUNAFERR Társaságcsoport Kollektív szerződését valamennyi mellékletével, függelékével. Sajnos elmondhatjuk, miután jogászokkal egyeztettünk, hogy a felmondás jogszerű volt. Mivel a Kollektív szerződésben 6 hónap felmondási idő lett kikötve ezért 2021. február 14-én szűnik meg a hatálya. Addig a felmondott KSZ szerinti juttatás jár minden DUNAFERRES munkavállalónak!

2024. december 3. kedd
Ferenc, Olívia, Xavér

Holnap
Borbála, Barbara, Boróka
napja lesz.

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek