Hírfigyelő
Egy hajszálnyira az EU-s tagságtól Magyarország szomszédja, túl is tolták a felkészülést – nem arról az országról van szó, amelyre elsőre gondolna
Djuro Macut szerint Szerbia technikailag teljesítette az EU-csatlakozási feltételek jelentős részét, és a kormány aktívan végrehajtja a...
Bárkit kiszedhetnek a sorból, kétmilliós bírság járhat, ha nem megfelelő a gumi, és balesetet okozunk
A szabályok országonként eltérnek, de mindenhol elsődleges a közlekedésbiztonság, és a nem megfelelő gumi súlyos következményekkel járhat.
Grandiózus akciótervet jelentett be Orbán Viktor – duplázzák a díjakat, „a kormány kötelessége így eljárni"
A kormány mai ülésén hozott döntések jelentős anyagi segítséget biztosítanak a nevelőszülőknek.
Jövőre kilő a hazai akkumulátoripari kutatás
Erős dél-koreai szakmai háttérrel indul a magyarországi munka.
Öt éve először csökkent a negyedéves bevétel a Telekomnál - Mi áll a háttérben?
Több mint öt éve először csökkent a negyedéves bevétel a Magyar Telekomnál az egy évvel korábbi szinthez...
Vezetőségi manőverek a Generalinal: utódjának készíti elő az utat a vezérigazgató?
A Generali csoportszintű vezérigazgató-helyettessé nevezte ki Giulio Terzariolt, aki eddig a biztosítási üzletágat vezette. A kinevezést néhány...

Őszi véradás az IFI-vel

verado2022
Kategória
Kultúra
Dátum:
2022. november 22., kedd 07:00 - 10:00
Helyszín
Dunaferr Kultúrterem I.e.
Telefon:
Email:
Honlap

A DUNAFERR Ifjúsági Szervezet véradást szervez.

Helyszín: DUNAFERR kultúrterem

1. emeleti nagyterem.

(IFI előtér)

Időpont: 2022. november 22.

700 - 1000 -ig

 

 

A véradáson résztvevők között ajándékkosarat sorsolunk ki!

 
 

Dátumok:

  • 2022. november 22., kedd 07:00 - 10:00

Üzemelteti iCagenda

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2025. november 12. szerda
Jónás, Renátó

Holnap
Szilvia
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek