Hírfigyelő
Gulyás szerint a hatóságok jól végzik a munkájukat, az elvileg felfüggesztett gödi Samsung mégis tovább zakatol
A miniszter szerint mindenkire vonatkoznak a bírósági döntések.
Ennél már nem sok undorítóbb lesz idén: patkánymaradványok miatt hívtak vissza százezer kenyeret
Visszahívott több mint 100 000 csomag népszerű szeletelt fehér kenyeret egy nagy japán élelmiszeripari beszállító, miután egyes...
Lezuhant egy Boeing Szenegálban
Letért a kifutópályáról és lezuhant felszállás közben Szenegálban az Air Senegal egyik Boeing 737-300-as repülőgépe, a balesetben...
Gyanús por miatt kivonnak a forgalomból egy antibiotikumot Magyarországon
A PannonPharma Kft. által forgalomba hozott Doxycyclin-PannonPharma kemény kapszula forgalomból való kivonásáról döntött a Nemzeti Népegészségügyi és...
Versenyfelügyeleti eljárást rendelt el a bíróság az MVM-mel szemben
A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás...
24 milliárd forintos részvény-visszavásárlási aukciót hirdetett meg a Telekom
A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót indít, amelynek során legfeljebb 24 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni a...

24 órás horgászverseny az IFI-vel.

GulyaCarpLake_map
Kategória
Sport
Dátum:
2022. július 1., péntek 16:45 - 2022. július 2., szombat 19:00
Helyszín
Gulya Carp Lake horgásztó
Telefon:
Email:
Honlap

2022. július 1.-én pénteken, az előszállási Gulya Carp Lake horgász-tavon (N 46.848328, E 18.829873),
kerül megrendezésre a "horgászmaraton" 3.-ik versenye.

Versenysorozat zárásaként értékes nyereményekkel egy jó hangulatú, sportos kikapcsolódásra invitálunk.

 
 

Dátumok:

  • -tól 2022. július 1., péntek 16:45 -ig 2022. július 2., szombat 19:00

Üzemelteti iCagenda

Naptár

2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma, Mira

Holnap
Ferenc
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek