Kihasználatlan maradt az erre szánt idő és sok-sok véradó jóindulata!
Szervezetünk 2022. január 20.-ára véradást szervezett a ISD-DUNAFERR Zrt. kultúrtermében. Annak ellenére, hogy a helyszín jóelőre egyeztetésre került, sajnálatos módon a körülmények nem feleltek meg a véradás feltételeinek, így azt – nem sokkal a kezdés után – a véradószolgálat munkatársainak fel kellett függeszteni.
A teremben levő, az 5 Co-ot alig meghaladó hőmérséklet ellenére rendezvényünk nem fulladt teljesen kudarcba, köszönhetően a mintegy 10 fő véradó helytállásának. Hálásak vagyunk nekik, mint ahogy azoknak is, akiket a véradószolgálat már nem tudott fogadni, de megvolt bennük a szándék, az akarat a részvételre!
A körülmények ellenére úgy döntöttünk, hogy az eredeti elgondolásunknak megfelelően kisorsoljuk a résztvevők közül azt, aki a meghirdetett ajándékkosarat megkaphatja.
Hogy a donorokra mekkora az igény, azt az is jelzi, hogy Kiss Istvánnét, a szerencsés nyertest már sms-ben értesítették vérének egy beteg számára történt felhasználásáról.
Képünkön az átadás pillanata. Köszönjük ...