Hírfigyelő
Átrendeződnek az etnikai arányok Európában, az Eurostat kimutatta, és nem is lassan
Európa népessége ott nő, ahol tömegesen fogadtak be bevándorlókat, mostanában, vagy már régóta.
Az amerikai külügyminiszter elárulta, hány orosz katona vesztette életét az ukrajnai háborúban szerintük
Marco Rubio szerint az ukrajnai háború emberi áldozatai sürgetővé teszik a béketárgyalások felgyorsítását.
Egyszer már elcsalták tőlük az otthonukat, ma perceken múlt a kilakoltatásuk
Már felállt az aktivisták élőlánca, amikor megérkezett a bíróság halasztó határozata a pesterzsébeti rászoruló családnak.
A magyar tőzsde is lefelé vette az irányt
Féltávnál csak a Magyar Telekom van pluszban a blue chipek közül.
Szomorú számok a Magyarországon pusztító viharról: több mint 45 ezer lakás rongálódott meg
Ezen a héten komoly károkat okozó, rendkívüli erejű vihar csapott le Magyarországra. A Magyar Biztosítók Szövetsége az...

A mai napon a munkáltató és a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet képviselői megkezdték a kollektív szerződés  tárgyalásokkal kapcsolatos  egyeztetéseket. Megállapodtak a munkacsoportok tagjaiban és létszámában illetve a találkozók rendjében.

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
2025. július 11. péntek
Nóra, Lili, Kerka

Holnap
Izabella, Dalma
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek