Hírfigyelő
Az Apple fellélegezhet: India megmentette Kína szorító markától – most kezdődhet a valódi ipari munka
India új adó- és vámkönnyítésekkel próbálja magához csábítani a globális technológiai gyártókat.
A pesti tőzsdét is leterítette a nemzetközi vérfürdő – a forint tartja magát
A múlt hét sorozatos rekordjai után a BUX-indexet is utolérte a gravitáció.
Óriási hírt közölt a 4iG: Kapu Tibor küldetése után újabb emberes misszióra készülhet az Axiom Space
Az Axiom a jövőben is meghatározó szereplője marad az alacsony Föld körüli pályán megvalósuló, privát űrrepüléseknek.
2,5 milliárd dolláros fintech csillag született a Nasdaqon
A brazil PicPay fintech 434 millió dollárt vont be New York-i tőzsdei bevezetésével, ami a vállalat értékét...

A DUNAFERR Ifjúsági Szervezet 1990. január 29-én alakult.

Az alapítók szándéka szerint, alapszabályában meghatározott alapvető célja, a munkavállalók és tanulók érdekvédelmének ellátása, de céljai között fontos feladatának tekinti – tagjainak és családjai számára az aktív és passzív pihenést egyaránt elősegítő – szabadidős, sport- és kulturális tevékenységek szervezését is.

Működését, tevékenységét, programjait, a tagság igénye és véleménye alapján szervezi, ahogy a többségi képviseletet is a demokrácia szabályainak megfelelően.

A www.ifi.hu oldal a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet hivatalos honlapja.

Felelős kiadó: Magyar Zoltán elnök

Karbantartás: Magyar Zoltán

Elérhetőség:

2400 Dunaújváros, Vasmű Tér 1-3.

Telefon: 06-25-582-011

e-mail:

 

 

 

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida

Holnap
Balázs
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek