Hírfigyelő
„Ki akar a keleti fronton meghalni, gyerekek?” – hadsereget „gyalázó” mém miatt áll bíróság elé egy gimnazista Németországban
Abszrud méreteket öltött a német hadsereg kritikájának üldözése, minderre pedig egy freiburgi eset világított rá a közelmúltban.
Orbán Viktor, tabuk nélkül: történelmi interjút ad a kormányfő – ez történt valójában Washingtonban
A beszélgetés fókuszában várhatóan a magyar-amerikai kapcsolatok, az energiaügyi együttműködések és a biztonsági kérdések fognak állni.
A MÁV nem halogatja tovább: újabb fővárosi vonatállomás újul meg
Megkezdődtek a fővárosi vasútállomás régóta várt felújítási munkálatai. Kőbánya alsón közvetlen bejáratot nyitnak a Liget térnél.
Ennyit bukna az OTP a bankadó megemelésével
Szórni kezdték a bankrészvényeket a BÉT-en az adóemelés hírére. De mit mondanak az elemzők?
Romániába utazóknak: a medve most igazán nem játék, a Retyezátnál már be is zárkóznak
A lakott területeken is garázdálkodnak már a vadállatok.

A DUNAFERR Ifjúsági Szervezet 1990. január 29-én alakult.

Az alapítók szándéka szerint, alapszabályában meghatározott alapvető célja, a munkavállalók és tanulók érdekvédelmének ellátása, de céljai között fontos feladatának tekinti – tagjainak és családjai számára az aktív és passzív pihenést egyaránt elősegítő – szabadidős, sport- és kulturális tevékenységek szervezését is.

Működését, tevékenységét, programjait, a tagság igénye és véleménye alapján szervezi, ahogy a többségi képviseletet is a demokrácia szabályainak megfelelően.

A www.ifi.hu oldal a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet hivatalos honlapja.

Felelős kiadó: Magyar Zoltán elnök

Karbantartás: Magyar Zoltán

Elérhetőség:

2400 Dunaújváros, Vasmű Tér 1-3.

Telefon: 06-25-582-011

e-mail:

 

 

 

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2025. november 11. kedd
Márton, Martin

Holnap
Jónás, Renátó
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek