Hírfigyelő
Itt a törvényjavaslat, így segítené meg a kormány a fővárost, máris megszólalt Karácsony Gergely
A fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról címet viseli az a törvényjavaslat, ami péntek délután került...
Az EU továbbra sem hagyta jóvá a CATL állami támogatását, módosulhatnak a debreceni akkumulátorgyár tervei
A CATL debreceni akkumulátorgyárának állami támogatása továbbra is az Európai Bizottság jóváhagyására vár, miközben Brüsszel a kínai...
Több mint egymilliárd eurós hitelszerződést kötött az MVM egy új erőmű építéséhez
Aláírták az MVM Tisza Erőmű Kft. (MVM Tisza) tiszaújvárosi telephelyén megvalósuló Tisza Kombinált Ciklusú Gázturbinás Erőmű (CCGT)...
Őrségváltás a Mol szlovákiai leányának az élén: ezt kell tudni az új vezérről
Két évtized után távozik a szlovák olajcég vezérigazgatói posztját a cég történetében legtovább betöltő Világi Oszkár.

A DUNAFERR Ifjúsági Szervezet 1990. január 29-én alakult.

Az alapítók szándéka szerint, alapszabályában meghatározott alapvető célja, a munkavállalók és tanulók érdekvédelmének ellátása, de céljai között fontos feladatának tekinti – tagjainak és családjai számára az aktív és passzív pihenést egyaránt elősegítő – szabadidős, sport- és kulturális tevékenységek szervezését is.

Működését, tevékenységét, programjait, a tagság igénye és véleménye alapján szervezi, ahogy a többségi képviseletet is a demokrácia szabályainak megfelelően.

A www.ifi.hu oldal a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet hivatalos honlapja.

Felelős kiadó: Magyar Zoltán elnök

Karbantartás: Magyar Zoltán

Elérhetőség:

2400 Dunaújváros, Vasmű Tér 1-3.

Telefon: 06-25-582-011

e-mail:

 

 

 

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
2025. december 5. péntek
Vilma

Holnap
Miklós, Döniz
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek