Hírfigyelő
Miniszterelnöki ambíciókról beszélt Lázár János: tiszta vizet öntött a pohárba – elárulta, milyen tervei vannak
A Lázárinfón a mezőgazdaságról, a sorkatonaságról és Varga Juditról is beszélt.
Rejtélyes akcióval találkozni az egyik boltlánc üzletében
Legutóbb akkor volt erre példa boltjukban, amikor ott végkiárusítást tartottak.
Jelentős forgalomkorlátozás lesz Budapesten
Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a főváros I. kerületében hétfő este - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)...
Fontos hírt közölt a 4iG: beléptek a kézifegyver-fejlesztés piacára
A 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztéssel foglalkozó Gestament. A csongrádi központú védelmi...
Új rekordon az OTP, nagyot ment a Mol
Csúcsot döntött a BUX is, miközben a globális tőzsdék lefordultak.
Fredtől tudjuk, olcsó lett a sör a magyaroknak Csehországban, tessék csak ellenőrizni
A világ és a régió változik, és ez akár a sörhabból is kiolvasható.

A DUNAFERR Ifjúsági Szervezet 1990. január 29-én alakult.

Az alapítók szándéka szerint, alapszabályában meghatározott alapvető célja, a munkavállalók és tanulók érdekvédelmének ellátása, de céljai között fontos feladatának tekinti – tagjainak és családjai számára az aktív és passzív pihenést egyaránt elősegítő – szabadidős, sport- és kulturális tevékenységek szervezését is.

Működését, tevékenységét, programjait, a tagság igénye és véleménye alapján szervezi, ahogy a többségi képviseletet is a demokrácia szabályainak megfelelően.

A www.ifi.hu oldal a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet hivatalos honlapja.

Felelős kiadó: Magyar Zoltán elnök

Karbantartás: Magyar Zoltán

Elérhetőség:

2400 Dunaújváros, Vasmű Tér 1-3.

Telefon: 06-25-582-011

e-mail:

 

 

 

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
2025. december 1. hétfő
Elza

Holnap
Melinda, Vivien
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek