Hírfigyelő
A Samsung csak a jéghegy csúcsa: így asszisztál az üzemorvosi rendszer a dolgozók megbetegítéséhez
A probléma akkor jelentkezik, amikor több ezer ember rákkeltő kockázatnak van kitéve, és a mérleg egyik serpenyőjébe...
Azért nem a rabszolgatörvény visszavonásával kampányolnak a nagy pártok, mert válság van, félnek a jövőtől
Ami Gödön kibukott, az munkajog állatorvosi lova, mondja Zlati Róbert a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. De tehetett...
Szinte szégyellünk pihenni, pedig érdemes, és nem azért, hogy jobban dolgozzunk utána
Szokatlan és szinte hihetetlen kegyelmi állapot, hogy 2026 legelején itt valóban tél van.
Az értelmetlen élet állandó aktualitása – Rosencrantz és Guildenstern halott
Akkor járunk majd sikerrel, amikor a két eltévedt udvaroncban már nem ismerünk ennyire könnyen magunkra.
Ha ez a háború elindul, durvább lehet, mint az iraki invázió
Donald Trump azzal az ígérettel lett másodszorra is elnök, hogy nem válik belőle új George Bush. Most...

A DUNAFERR Ifjúsági Szervezet 1990. január 29-én alakult.

Az alapítók szándéka szerint, alapszabályában meghatározott alapvető célja, a munkavállalók és tanulók érdekvédelmének ellátása, de céljai között fontos feladatának tekinti – tagjainak és családjai számára az aktív és passzív pihenést egyaránt elősegítő – szabadidős, sport- és kulturális tevékenységek szervezését is.

Működését, tevékenységét, programjait, a tagság igénye és véleménye alapján szervezi, ahogy a többségi képviseletet is a demokrácia szabályainak megfelelően.

A www.ifi.hu oldal a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet hivatalos honlapja.

Felelős kiadó: Magyar Zoltán elnök

Karbantartás: Magyar Zoltán

Elérhetőség:

2400 Dunaújváros, Vasmű Tér 1-3.

Telefon: 06-25-582-011

e-mail:

 

 

 

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
2026. február 24. kedd
Mátyás, Jázmin

Holnap
Géza, Alexander
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek