Hírfigyelő
Egy hónap alatt duplázni – az OTP-re is köröket ver ez a magyar részvény
Az OTP és a Richter júliusi remeklését egy 110 százalékot ralizó kisrészvény homályosította el.
Kiakadtak a dinnyetermelők: piacromboló akciók teszik tönkre szezont
Ráadásul a termelés fennmaradását is veszélyeztetik.
Több mint ezer szobával nyílik meg a világ legmagasabb szállodája
Itt lesz a legnagyobb magasságban elhelyezkedő végtelenített úszómedence is.
Lehűlt nyár: nem melegszik fel a Balaton augusztusban sem
Hiába a klímaváltozás hosszú távú hatása, a Balaton idén nyáron eddig meglepően hűvös maradt.
Elképesztő menetelésben a forint, a részvényekkel viszont elbántak
A BUX az amerikai vámok miatt aggódó piacokat követve jelentős eséssel zárt pénteken. A forint ellenben nagyot...
Izgalmas napok következnek a Budapesti Értéktőzsdén
Színt vallanak a legnagyobb tőzsdei cégek!

A 2020. május 13-án átadott DTKSZ. 81. számú módosításról szóló tervezetét a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet Választmánya megtárgyalta és az alábbi véleményt alakította ki:  Ha csak kicsit megyünk vissza az időben a 2020-as bértárgyalás folyamán a 2020-as szabadságos bér kifizetése előtt valamint a jelen helyzetben a munkáltató elmondása szerint 3-3 hónap a vészterhes időszak. A munkavállalók nehezményezik, hogy az Önök cégvezetése alatt ennyi anyagi tartalék sincs a rendszerben. Sőt mi több a 2020. áprilisi béreket is csak a „partnerek” segítségével tudta kifizetni.

 

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2025. augusztus 1. péntek
Boglárka, Boglár

Holnap
Lehel, Özséb
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek