Hírfigyelő
Éleződik a helyzet Venezuelánál, emelkedik az olajár
Az olajárak hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok a nemzetközi vizeken feltartóztatott egy venezuelai olajszállító tankert, ami...
Csúcsra ért a Mol fekete aranya: soha nem adtak még el belőle annyit, mint idén – a hot dogra is rákaptak a kutakon
Működik a Mol stratégiája, sosem fogyott még annyi hot dog és kávé a kutakon, mint idén.
Figyelem, budapestiek: nagyon nehéz lesz ma közlekedni, mutatjuk az útvonalakat
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bejelenése szerint ma rendkívül megnehezedhet a közlekedés Budapest több területén.
Karácsonyi vásárokon razziázott a hatóság, több millió forintos bírságokat szabtak ki - egészen komoly higiéniai problémák kerültek napvilágra
Hiányos jelölések és higiéniai hiányosságok miatt több millió forint bírságot szabott ki a hatóság.

A 2020. május 13-án átadott DTKSZ. 81. számú módosításról szóló tervezetét a DUNAFERR Ifjúsági Szervezet Választmánya megtárgyalta és az alábbi véleményt alakította ki:  Ha csak kicsit megyünk vissza az időben a 2020-as bértárgyalás folyamán a 2020-as szabadságos bér kifizetése előtt valamint a jelen helyzetben a munkáltató elmondása szerint 3-3 hónap a vészterhes időszak. A munkavállalók nehezményezik, hogy az Önök cégvezetése alatt ennyi anyagi tartalék sincs a rendszerben. Sőt mi több a 2020. áprilisi béreket is csak a „partnerek” segítségével tudta kifizetni.

 

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
2025. december 22. hétfő
Zénó, Tifani, Anikó

Holnap
Viktória, Niké
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek