Hírfigyelő
Minek köszönhető a Fidesz pálfordulása AirBnB-ügyben?
Bár a főispán is elismeri, hogy az életvitelszerűen Terézvárosban lakóknak joguk van a nyugalmas élethez, álláspontja szerint...
Részmunkaidős fundraising és közösségszervező munkatársat keres a Mérce
Olyan munkahelyet kínálunk, ahol egy társadalmilag fontos ügyért – a baloldali nyilvánosság egyik intézményéért – támogató közösségben...
Hová tűnt a civil politika Magyar Péter fellépése óta, és hogyan térhet vissza?
A Tisza áradása elmosta a civil mozgalmat. Szerzőnk szerint ebben a civil politika önellentmondásos és önfelszámoló jellege...
Hogyan fordítsuk javunkra, ha nyilvánosak lesznek a bérek?
Van itt, aki tudja, mennyit keresnek a kollégái?
Muszáj lesz a nagybirtokkal szemben is fellépni, ha el akarjuk kerülni az Alföld elsivatagosodását
A belvíz elleni sok évtizedes küzdelem eredményesnek bizonyult, kiszáradt a táj.

Tisztelt tagok, munkavállalók! Tájékoztatunk benneteket, hogy a 2020. évi bérmegállapodásnak megfelelően, 2020. február 18-án a munkáltató megtette bejelentését az állami foglalkoztatási szerv felé, miszerint a 350 főt érintő csoportos létszámcsökkentést az ISD DUNAFERR Zrt. nem hajtja végre, ezen szándékát visszavonja!

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
Dátum : 2022. október 9., vasárnap
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
31
2025. augusztus 2. szombat
Lehel, Özséb

Holnap
Hermina, Kira
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek