Hírfigyelő
Kiderült, mire készül az Audi Győrben, de a kecskeméti Mercedesnél még nagyobb a szenzáció – ez lesz az új modell
A magyar gazdaság gerincoszlopát adó autóipar óriási sikerek előtt áll.
Váratlan NATO-bejelentés: új katonai művelet indul, az orosz hiperszonikus rakétákra készülnek – ezt tudjuk eddig a Keleti Őrszemről
A NATO új műveletet indít. A Keleti Őrszem a következő napokban indul, és számos szövetséges – köztük...
Már van olyan ország, ahol egy mesterséges intelligencia lett az egyik legfontosabb miniszter
Albánia lett az első ország a világon, ahol mesterséges intelligencia által működtetett virtuális miniszter kapott kormányzati pozíciót....
Trump örülhet: inkább Amerikába menekül a brit gyógyszeróriás
Az AstraZeneca felfüggesztette 200 millió fontos cambridge-i kutatóközpont-fejlesztését, ami a legújabb visszalépés a gyógyszeripari befektetések terén Nagy-Britanniában.

A 2020. január 29+-én szóban előterjesztett, majd 2020. február 05-én írásban is átadott, a bértárgyalások folytatására vonatkozó megállapodás tervezetről, valamint a ISD DUNAFERR Zrt. jelen globális helyzetéről, a DUNAFERR Ifjúsági Szervezethez beérkezett vélemények, követelések, javaslatok alapján az alábbi véleményt, választ tudjuk megfogalmazni!

Naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
2025. szeptember 13. szombat
Kornél

Holnap
Szeréna, Roxána
napja lesz.

Belépési nyilatkozat

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel

Társszervezetek