Belépési nyilatkozat

Kapcsolat

DUNAFERR Ifjúsági Szervezet

2400 Dunaújváros, Vasmű Tér 1-3.

Tel.: 06-25 / 58-20-11

Fax: 06-25 / 58-29-92

E-mail: dunaferrifi@gmail.com

Társszervezetek

ÍGY RÚGTAK KI A GYEDRŐL VISSZATÉRVE AZ ELSŐ MUNKANAPOMON

Nyomtatás

Ez az én történetem. Nem biztos, hogy veled is megesik, és az sem, hogy mindent jól csináltam. Követtem el hibákat, és biztos elsülhetett volna máshogy is az egész. Azért mesélem el ilyen részletesen, mert hiszem, hogy más is járt már így. Ha már úgyis slágertéma a népességfogyás, talán az illetékesekhez is eljut, hogy (milliónyi más tényező mellett) minek kellene változnia ahhoz, hogy több gyerek szülessen. Orsi írása.

Szülésből visszatérve korábbi munkahelyemre, minden előzmény nélkül kirúgtak

Mégpedig az első napomon.

Minden szó, amit leírtam, igaz. Pontosan így történt.

Szerettem a munkahelyemen dolgozni, pozitív visszajelzéseket kaptam. Amikor az esküvőm után két évvel bejelentettem a cégvezetőnek, hogy tizenkét hetes terhes vagyok, melegen gratulált hozzá. Elmondta, addig dolgozom, ameddig akarok, a babázás után pedig örömmel várnak vissza. Óvatosan megkérdezte, nagyjából mennyi időt tervezek otthon maradni. Azt válaszoltam, hogy fogalmam sincs, hiszen nem tudom, mire vállalkozom, de fél évet biztosan, aztán meglátjuk. Ebben maradtunk. 

A nyolcadik hónap végéig dolgoztam, sokáig teljes munkaidőben, aztán az utolsó hetekben már csak hétfőnként jártam be, végül home office-ban zártam. Sikeresen megtalálták az utódomat, akivel határozatlan idejű munkaszerződést kötöttek. Ez lehetett volna az első jel, de nem gyanakodtam:

többszöri erre vonatkozó kérdésemre a HR annyit válaszolt, hogy a cég dinamikusan fejlődik, ne aggódjam, szükség lesz rám, hiszen a kisujjamban van a szükséges tudás és tapasztalat, biztos, hogy meglesz a helyem, amikor visszajövök.

Megható, tortás-ajándékos búcsúbulit követően könnyes szemmel köszöntünk el egymástól.

A szüléssel fejest ugrottam egy másik dimenzióba, aminek létezéséről addig fogalmam sem volt

A munkahelyem és a korábban megszokott életritmusom egyszerűen eltűnt, teljesen más próbatételekkel szembesültem. A közvetlen kollégáim többször is meglátogattak, de a vezetőséggel nem tartottam a kapcsolatot. A vállalat székhelye egy másik településen volt, nem estek útba, nem is keresett senki a főnökeim közül. Lassan több, egykor ott dolgozó kollégám is felmondott, tőlük hallottam, hogy megváltozott a légkör. Létszámstopról suttogtak, de úgy éreztem, mindez olyan távol van tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Viszont így még kevésbé éreztem szükségét, hogy beállítsak az irodába egy babával. Pedig lehet, hogy érdemes lett volna.

Pontosan fél évvel a szülés után megcsörrent a telefonom, egy ismeretlen HR-es lány keresett a munkahelyemről. Érdeklődött, mikor tervezek visszatérni, mert azt ígértem,hogy fél év múlva itt vagyok. Épp a Balaton partján álltam, lábamnál egy a kúszást épp elkezdő babával. Elképzelni sem tudtam, mikor ígérhettem ilyesmit, és azt sem, kire tudnám hagyni a gyereket, ha tényleg vissza kellene mennem.

Udvariasan elmondtam a kollégának, hogy bár ilyen lehetőség is volt, korántsem ígértem biztosra, és most úgy látom, nem megoldható a dolog. Rendben, felelte, és elköszöntünk egymástól.

Mint utóbb kiderült, itt követtem el egy végzetes baklövést – a munkahelyem a továbbiakban semmilyen párbeszédet nem kezdeményezett a témában, és én sem forszíroztam a dolgot.

A következő év őszére tervezett visszatérésemet igyekeztem minél előbb, fél évvel korábban bejelenteni

Az igyekezet egyoldalú volt, az e-mailjeimre többhetes késésekkel kaptam választ, de akkor azért készségeset. Még abba is belementek, hogy lebonyolítsak egy költözést, és csak utána kezdjek,

újra biztosítottak róla – írásban –, hogy várnak vissza, részmunkaidő is lesz, és a pozícióm is megmarad.

Amikor huszonegy hónap után, tehát még a gyed alatt beléptem a főbejáraton, volt bennem ugyan szorongás, de gondoltam, ez normális, és inkább elővettem a régi/új kollégáknak a viszontlátás/megismerés örömére beszerzett bonbonokat. A megbeszélt hétfő reggelen azonban nem az irodatérbe, hanem az egyik tárgyalóba ültettek le. Az üvegfalon keresztül jól láthattam az asztalok fölé hajló fejeket, a monitorba bújó arcokat; még véletlenül sem néztek rám. Majd bejött a HR-vezető, az asszisztense és egy számomra teljesen ismeretlen fazon – gondolom, egy jogász, a tulajdonos-cégvezető ott sem volt –, és közölték, hogy létszámleépítés miatt mégsem tartanak igényt a munkámra.

Azt hiszem, amikor ilyen történik, mindenki ugyanúgy reagál. Szabályszerűen nem hittem a fülemnek, mintha álmodnék, és akaratlanul is könnyek gyűltek a szemembe. Hogy? Mi van? De miért? Hogyhogy ezt nem jeleztétek korábban? Hogy tehetitek ezt velem?!

Nos, könnyedén. Ahogy én tudom, onnantól, hogy az ember jelzi a munkahelyének – írásban – az anyasági eltáv, hivatalos nevén fizetés nélküli szabadság megszakítását, a jelzett dátum napján, amint belépett a kapun, már simán jöhet is ki.

Látszott, hogy alaposan felkészültek, és az egész egy előre megtervezett stratégia alapján felépített komédia volt

Kérdéseimre vagy nem reagáltak, vagy csak a vállukat vonogatták a cég nehéz anyagi helyzetére hivatkozva, és megjegyezték, talán akkor kellett volna visszajönni, amikor hívtak, hiszen én magam is ezt ígértem. Ekkor már nemcsak a megdöbbenés, hanem a düh is elöntött, egyszerűen abszurddá vált az egész. Azt hiszem, pontosan ezt akarták elérni, mert szélsebesen az orrom alá toltak egy papírt arról, hogy a mai nappal, létszámleépítés miatt, közös megegyezéssel távozom a cégtől. A szerződésben plusz egyhavi fizetés is szerepelt, gondolom, ezt afféle fájdalomdíjnak szánták.

Ezen a ponton kapcsoltam, és kértem, hogy menjenek ki a szobából, mert telefonálni fogok. Tíz percet kaptam. Felhívtam a férjemet, aztán egy jogász barátnőmet, majd bejelentettem, hogy ezt semmiképp sem fogom aláírni.

Nyilvánvaló, hogy a megegyezés nem közös. Hónapokon át hazudoztak nekem, méltatlan és etikátlan módon hitegettek, kihasználva a jogi kiskaput, ami egy kismamát a munkahelyre való visszatérés után már nem véd meg semmitől.

Ha pedig választani kell, kit rúgjanak ki, nyilván ő lesz az első. Hiszen „úgyis csak részmunkaidőt tud vállalni, úgyis elkésik majd folyton, úgyis állandóan beteg lesz a gyereke, vagy ne adj’ isten, rögtön terhes lesz a másodikkal, és akkor tényleg csak viszi a pénzt”.

A közös megegyezés visszautasítása után elővettek egy munkáltatói felmondást, és arról már nem kérdezték meg a véleményem. Így azonban jobban jártam – nem véletlenül vették elő csak másodjára –, mivel nemcsak végkielégítést kaptam, hanem a felmondási idő alatt fizetést is, és természetesen a szabadságaimat is kifizették. A felmondási időt nem kellett letöltenem, viszont ezalatt élt a munkaviszonyom, nem lettem munkanélküli. Mire lejárt, már volt új állásom, egy szuper helyen, számomra is megfelelő feltételekkel.

Azon a napon köszönés nélkül távoztam

A HR-vezető a parkolóban ért utol, hogy sírva kérjen bocsánatot, amiért ezt kellett tennie a főnökei utasítására. Akik arra sem vették a fáradságot, hogy megjelenjenek az irodában. 

Szeretném, ha a hozzájuk hasonló munkáltatók elgondolkodnának egy kicsit. Ha nem sértődnének meg kicsinyes dolgokon, ha képesek lennének kommunikálni az alkalmazottakkal, ha becsületesen viselkednének. Ha nem a kisgyerekes anyában látnák a folyamatok kerékkötőjét, a megbízhatatlant, azt, aki csak lébecolni jár be, hogy kihúzza valahol, amíg nem kell indulnia a gyerekért az oviba, vagy amíg nem szüli a következőt.

Szeretném, ha tisztába jönnének vele: nem mindenki ilyen. Sok kisgyerekes anya boldog, amiért újra kinyílik a világ, amiért hasznos lehet, munkájára visszajelzést kap – nem csak a fizetésre gondolok –, szakmailag fejlődhet, közösségben lehet, új ingerek érik, az életének egy másik területén is kiteljesedhet.

Ha pedig te is épp gyerek mellől visszatérést fontolgató nő vagy, illetve anyai örömök elé nézel, esetleg csak tervezed mindezt, azt tanácsolom: készülj fel alaposan.

Nézz utána a lehetőségeknek, gondold végig a potenciális forgatókönyveket, mert – akármit harsog is a kormány – a munka világában a kisgyerekes anyák helyzete még mindig olyan, mint a kutya vacsorája: bizonytalan és kiszámíthatatlan.

Orsi

 

wmn.hu

Partnerek

Pályázatok

Prevenció és egészséges életmódra törekvés a Dunaferr Ifjúsági Szervezetnél

 

Dunaferr Ifjúsági Szervezet fejlesztése képzésekkel